2017. október 13., péntek

Helló blogos világ!

Mindjárt 6 óra van. Péntek. A nappaliba fekszek és a kislámpám fényénél gondolkozok. Mit csináljak így kora reggel? A kislányom alszik, így csörömpölni, pakolni nem tudok. A könyvem bent maradt a hálóba, na meg kedvem sincs olvasni. Az amolyan esti kikapcsolódás. A férjem már valószínűleg beért a munkahelyére. Én meg csak itt fekszek. Aztán jött a szikra. A blog!!!! :) :)

Így hát itt vagyok egy hosszú kihagyás után ismét. 3 hónapja írtam utoljára, mikor Luci fél éves lett. Most már a 9.hónapot tapossa, szó szerint. :D
Kúszik, mászik, áll, sétál a kanapé mellett, magától csücsül, integet, tapsikol, van 2 kis fogacskája és be nem áll a szája. :)
Az asztal alól vagy éppen az ágy alól vadászom ki.
Csimpaszkodik a székek háttámlájába. Lomol meg rendezkedik a konyhába és a kamrába.
A kukából falatozik-és most itt páran biztos hátrahőkölnek, de hát mindent meg kell kóstolni. Legutóbb a lepucolt mangó hajat nyalogatta. Hozzáteszem, semmi baja nem lett.
Rettentően okos és minden érdekli.
Imádja a puha mesekönyveket, legfőképpen Vilmos nyuszit.
Az új tudományunk pedig a "hol a szeme a nyuszinak". :)
Nem adja fel a dolgokat. Eléggé akaratos és határozott egyéniség már most. Addig piszkálta az ajtót is, míg rá nem jött, hogy tudja úgy kinyitni, hogy ne magára húzza. Azóta ha meghallja hogy megjött az apja, négykézlábra vágja magát, odacsörtet a nappali ajtóhoz-ami kábé egy szarvascsorda dübögésével ér fel (bocsi az alattunk lakóknak) és a parkettán csattog a kis tenyere-kicsapja az ajtót majd visítva kócol elé. Imádja!

Tudom, minden édesanya, így köztük én is, elfogult a saját gyermekével szemben.
De amikor fejjel lefelé teszed elé a sudocreames dobozt, hogy ne akarja a 2 kis fogát beakasztani a tetejébe és leszedni azt és erre ő felül, rád néz, megnézi a dobozt, visszanéz rád kérdően majd visszafordítja ésss már lent is van a teteje, nem tudod nem azt érezni, hogy neked van a legokosabb gyereket!

Egy szó mint száz, ódákat tudnék zengeni az elmúlt 9 hónapról. Jót is és rosszat is egyaránt.
(A rosszról később, egy másik bejegyzésben)

A blog életéből kiestem ugyan és azt sem tudom megígérni, hogy minden nap írok, de Luca egyre jobban el van most már, nem kell mellette ülnöm nonstop, így ha az időm engedi, fogok jönni írni és olvasni is.

Mutatok pár képet!







Nagyon szép napot és kellemes hétvégét mindenkinek. Rám takarítás meg főzés vár mert vendég jön ma hozzánk! :)

8 megjegyzés:

  1. Pancsi gyönyörű kis mosolygós kicsilányotok van!)
    Legyen sok örömötök mindig benne!)
    Szép napokat kívánok nektek!)

    VálaszTörlés
  2. Tünemény ez a lány és nagyon hasonlít rád. Írj gyakrabban :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a kedves szavakat! :) :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos kiscsaj. Nojjetek nagyra :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy írtál, ha van időd írj gyakrabban. Tündéri kislány!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm nektek. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  7. Hatkor kelek. Írjál rám. :)
    És Luci még mindig a kis Tündérbogyóm! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oksiii, de azért holnap reggel 6-kor nem ébresztelek fel ;)

      Törlés