2017. január 18., szerda

Az első 2 hetünk hármasban

Tegnap volt 2 hete, hogy igazi család lettünk. ♡
Szeretek erre gondolni. :)

Luca éppen alszik. Gondoltam jövök egy pár soros beszámolóval.

24 órát voltam èbren kb. mire kibújt a kis Bogyókánk. Ebből intenzíven hetet vajúdtam erős fájásokkal. A szülésznőm végig mellettem volt és támogatott, segített na meg kicsit macerált is, de tudom, ez mind azért volt, hogy nekem könnyebb legyen. Volt egy pillanat, amikor majdnem feladtam már, de aztán valahogy összeszedtem magam és csak magunkra koncentráltam.
A fájdalomküszöbön nagy, vagyis azt hittem, hogy nagy, de rá kellett jönnöm, hogy a szülés meg sem közelít semmilyen általam eddig átélt fájdalmat. A folyamatos nyúlkálások, vizsgálatok is rátesznek még egy lapáttal így amikor a vizsgáló felé indultunk, pillanatok alatt felébredtem. Ugyanis a végén 2 fájás között el-el bóbiskoltam, annyira kimerültem.

Nagyon elfáradtam és sokszor a sírás kerülgetett már, de mindig Lucára gondoltam és igyekeztem összeszorítani a fogaimat és tűrni. A fájásokkal nem lett volna gond, viseltem, de mivel nem tágultam, így manuálisan állandóan rásegítettek, így azokban a percekben a pokolban èreztem magam.  Na ezek a percek vették ki belőlem az összes energiát.

Egy szó, mint száz, akkor azt mondtam, nem csinálom újra végig.
Most azt mondom, Lucáèrt bármikor újra kezdeném.
Aztán majd egy pár hét múlva újra beszélünk erről!  ;)

Pankácska nagyon nyugodt kisbaba. ♡ Nagyon türelmes, leszámítva akkor ha már nagyon nagyon éhes.
Nagyon jókat eszik és hatalmasakat alszik, így éjszakánként én is tudok pihenni mellette.
Kívánni sem lehet szebbet, jobbat nála. ♡
Nagyon szerencsések vagyunk!!!

Anyukám rengeteget segít nekünk. Nélküle nem tudom mi lenne.

A védőnő már kétszer is járt kint nálunk, de szinte csak ránk néz, mert kötelező ugye.

Látogatókat egyelőre nem nagyon fogadunk. Tartok az influenzàtól, mert Békés megyét most érte el. Anyatejes ugyan Luca, de még olyan kis csöpp és törékeny, így majd ha kicsit erősödik, akkor engedem emberek közé. :)

És a 2 hetes nagylányom:


Vártuk a védőnénit

Szellőztettünk, levegőztetjük a nyitott ablaknàl

Kajakóma

Apánál kicsikét nyüszizek ♡

Első autókázáson

Szóval, ilyenek vagyunk! :)

Olyan gyorsan eltelt ez a 2 hét, nem is gondoltam volna. 

Nagyon örülök hogy itt van nekünk és nagyon boldog vagyok!!!!♡♡

A legszebb dolog az életben!

2017. január 10., kedd

Édesanya lettem

2017.01.03-án 22:27-kor 3260 grammal és 49 centivel megszületett a kislányunk, Luca Panna! ♡

Mind a ketten jól vagyunk és minden rendben van! :)

Nagyokat alszunk, jókat eszünk ès szeretünk mosolyogni, na meg grimaszolni is. :)






Csodásan telnek a napjaink! Imádom az egészet!! ♡♡


Sokszor ölelünk mindenkit Lucival! ♡