2016. október 22., szombat

Lassan telnek a napok

A napjaim majdhogynem teljesen egyformák mostanában. Felkelek, most a héten Váriba járkáltam a szüleimhez, este haza és alszok.

Anya nem dolgozott, így egész jó volt ez a hét, mert vele voltam. Sétálni mentünk, a boltig, főztünk, pihentünk, sokat beszélgettünk, tervezzük a babaszobát. Szülés után náluk leszünk addig, amíg Luca nem lesz útra készen és megyünk vissza Németországba.

Betöltöttem a 28.hetet, a várandósságom a 7.hónapba lépett. Luca nagyot nőtt, a pocakommal együtt. :) <3

Kicsit már nehezebben mozgok, sétálni se tudok sokat, húzódnak a szalagok, izmok a súlya alatt. A kocsiban sem olyan kényelmes már, így leredukáltam a kocsikázást is teljesen. ( Amit pár ember nem igazán ért meg...)
A kis huncutom nagyon aktív, szeret kócolni a pocakba és furcsa alakokban kitolni magát, eldeformálva a hasamat!! <3 <3

Viszont a rossz időt továbbra sem bírjuk és egész éjszaka esett az eső. Nem is vagyok most toppon, de majd elmúlik, igaz? :)

A héten voltam védőnőnél. 3 kilót híztam az elmúlt 2 hónapban, a vérnyomásom a szokásos 100 volt és meghallgattuk a kicsike szívét. Nagyon nem kellett keresnie Bernadettnek, hogy merre fekszik, mert akkorát odavágott neki, hogy csak néztünk. :D Na most vagy fel volt háborodva, hogy mit piszkáljuk mi őt vagy pedig jelezte, hogy itt vagyok! :) :)
Jövőhéten pedig meglátogatjuk a nőgyógyászomat.

Gergő 1 hét múlva itthon lesz végre. Borzasztóan hiányzik és nehezen viselem már nélküle a dolgokat. :(
Amíg itthon lesz, nagyon sok dolgunk lesz. A babaszobát szeretném megcsinálni, glettelés, festés, berendezés...
Sok dolog hiányzik még, szeretném megvenni azokat is. Hivatalos ügyek után kell majd mászkálnunk neki a német adóbevallásához is.
Szülésznőhöz kell menni, háziorvost felkérni, stb stb stb, szóval nem fogunk unatkozni. :)

Készülünk Zsombi 2. születésnapjára, ami november másodikán lesz. :)
Tegnap érkezett meg az egyik ajándéka, a másikat pedig helyben vettük meg. Építkezős gyurmakészletet kap, amivel kalapácsot, csavarhúzót, téglát tud készìteni és egy nagy kanalas markoló segít az építésben, bontásban, valamint egy nagy traktort, amit egy rámpás kamion szállít.
Nagyon szereti ezeket a gépeket. Ha lát egyet, akkor kiabál, hogy Pancsikaa, aztamindenit, nézd, makoló! :) Hát, imádom. <3
Tata kivitte a szárítóhoz a hétvégén és hát volt ám élmény rendesen. Markolóba meg traktorba ült.




Olyan szövege van, hogy sírunk a nevetéstől és még csak majdnem két éves!! :)
A múltkor összekulcsolta a két kis kezét és közölte a nagyanyjával, hogy: "Mamaa, ne butáskodjál már, kérek enni." Azt hittem, leesek a székről. :D Hát, na, éhes volt!! :)

Újra eszembe jutott a gyöngyfűzés is, hiányzik. Pár mintát már ki is néztem. :) Ha majd bejutok a városba, veszek hozzávalókat, aztán G. hazahozza a többi cuccomat kintről.

Ezek is nagyon tetszenek




Meg kéne tanulni kötni!!:)


Szóval, ezek vannak nálam mostanában, kissé unalmas, bár azért csak eltelik valahogy! :)

Nem agyalok, nem idegeskedek semmin és senkin. :)

Kezdődik a Hupikék Törpikék. Szokásos hétvégi, reggeli program. :)

Legyen szép hétvégétek!! :)