2016. szeptember 12., hétfő

Helyzetjelentés a békéscsabai Réthy Pál kórházból

Sajnos igen, jól olvastátok a címet, kórházba vagyok.

Szombaton haza kellett utazzunk és tegnap reggel hozott be Gergő erős vesegörcsökkel, aztán bent tartanak most.

A kislány, ahogy növekszik a pocakban, csinálja a helyet és elzárta/elzárja a vesevezetéket, így a jobb oldali vesém egy kis területen pang. Ez okozta a görcsöket.

Szerencsére Lucánk ebből nem érez semmit és ő nagyon jól van, kócol és csinálja továbbra is az egyszemélyes bulit odabent.

Antibiotikumot kapok, de abból is a leggyengébbet, mert nagyon jók a labor eredményeim és időben kaptuk el a dolgot.

Ha nem foglalkoztam volna vele, akkor kaptam volna egy katétert, ami a szülés végéig bent maradt volna vagy még a másik vesém is beadta volna a kulcsot pluszba.

Most az ellentétes oldalon kell feküdnöm, pihennem. Szedem a gyógyszert, nézik a vizeletet és bízom benne, hogy 1-2 nap és hazaengednek majd.

A körülmények kicsit furák na meg persze nyomasztó is hiszen csak kórház, de aranyosak velem meg minden rendben van. Görcseim sincsenek már szerencsére, így igazából aktív pihenés van orvosi felügyelet mellett.

Most még Gergő is itthon van, de neki lassan  vissza kell majd utaznia.
Én pedig valószínűleg most már itthon fogok maradni, míg meg nem születik ez a kis huncutmanó! :)

Amíg világra nem jön, addig ez a hajlam nekem megmarad és bármikor előjöhet újra. Sem az utazás nem kényelmes már, sem pedig Gergőt nem akarom emiatt állandóan járkáltatni, 900 km-eket vezettetni hetente, kéthetente és szabadsága sincs végtelen számban.

A későbbiekről majd akkor döntünk, ha aktuális lesz! :)

Most jön be lassan látogatóba a férjecském, addig pedig pihenek még egy kicsit.
A főútra néz a szobánk és elég hangzavar van még éjszaka is...

Szép napot kívánok mindenkinek! :)