2015. augusztus 27., csütörtök

Az idő múlása - Önismeret

Nem tudom, hogy ti hogyan álltok az időhöz, a múlásához és hogy más is azt érzi-e vajon, amit én?!

Hogy mit érzek?
Pislogok egyet és hétfő reggel van, kezdődik egy újabb hét. Pislogok még egyet és már szombat délelőtt van.

Kinyitom a szemem,lélegzek párat és eltelik 5-6 hét,újra utazunk haza. Becsukom a szemem, lélegzek még egy keveset és eltelt 10 nap otthon, újra indulunk ki.

Hogy egy kicsit messzebbre is elmenjek, élénken emlékszem mennyire vágytunk a felnőtt létre gyerekként. Néztük a szüleinket, akiknek senki nem mondja meg, mit csináljon, hogyan csinálja. Senki nem osztja be az idejét és mi úgy láttuk, azt csinálnak, amit akarnak.  Most már látom, érzem és átélem én is mindezt. Fordult a kocka. Igen, szívesen visszaülnék az iskolapadba is, szívesen lennék újra gyerek, de semmit nem csinálnék másként.


10 éve vagyok Gergővel. Mintha tegnap ismertem volna meg.
Már 9 hónapos elmúlt az unokaöcsém, pedig még csak most született.
21 éves az öcsém, de még csak most cirkált a hónom alatt és mentem érte az óvodába.

Eddig nekem ez a tempó nem tűnt fel, vagy nem ilyen formában. Éreztem, hogy telik az idő, ketyeg az óra, haladnak a napok, hetek, váltakoznak a hónapok és az évszakok, de valahogyan nem éreztem a sebességét ilyen gyorsnak.
Talán, amióta betöltöttem a 26. életévemet tavaly, mintha azóta változott volna ez meg. Mióta 27 vagyok, azóta pedig kicsit másként fogom fel a dolgokat. Érzem, hogy változok, hogy változnak a gondolataim, a viselkedésem.

Sokan azt mondják, nem történik semmi, ha az ember egy évvel öregebb lesz, csak a gyertyák száma változik. Ez nem így van szerintem. Mindenki változik, mindenki képes a változásra és a legmegdöbbentőbb, amikor erre saját maga rájön. Sokan azonban nem merik mindezt bevallani.

Hogy én miben változtam?
Többek között azt hiszem, kicsit megnyugodtam. Már nem pörgök olyan nagy lendülettel, mint mondjuk 3-4 éve. Szeretek élni, szeretek szórakozni, de közel sem úgy, mint régen. Egy mozi, egy vacsora, egy folyóparti séta, kerékpározás tökéletesen kikapcsol.

A családomhoz egyre jobban ragaszkodom. A mindenem lett az unokaöcsém, Zsombor. Nincs olyan nap, hogy ne írnék a nővéremnek, ne üzennék a szüleimnek, öcsémnek. A nagymamámmal is újra kapcsolatban vagyok, meglátogatom, amikor hazautazunk. Bánt, hogy ehhez a tatám halála kellett, de mindennek meg van az oka és a miértje.

A barátkozás fogalma is más értelmet nyert. Már nem engedek mindenkit olyan közel magamhoz, viszont akik a körön belül vannak, azokra igyekszem vigyázni és odafigyelni, még ha messze is vannak. (Minőség és nem mennyiség...)

Már nem akadok fent olyan könnyen apróságokon. Sokszor csak megrázom magam és megyek tovább, mert most már tudom, nem tudok megfelelni mindenkinek és nem is akarok. Akinek nem vagyok így jó, nyitva az ajtó, ki lehet menni, de annak visszafelé már nincs útja.

Hogy negatívat is írjak, azt érzem, mintha vesztettem volna a türelmemből. Mindig azt mondták, hogy birkatürelmű vagyok, amit persze sosem vettem sértésnek, de valahogy ez már nem így van. Előfordul, hogy érzem, megy fel a pumpa és melegem lesz hirtelen. Ilyenkor mindig próbálom magamat nyugtatni. Nem vagyok hisztis, toporzékolós vagy dühöngő típus, de néha bárkinél elszakadhat a cérna, nem igaz?

Hamarabb készen állok arra, hogy megvédjem magam és ha kell, azonnal reagáljak. Régen csak nyeltem, amikor valaki elkapott valamiért és sosem tudtam azt mondani, hogy állj, nem érdekel vagy ez nem így van. Mindig csak hallgattam és hagytam magam. Ma már ez is máshogy van. Ugyanis nem igazán kerülök ilyen szituációba egyáltalán vagy ha mégis, akkor tudok mit mondani és kinyitom a számat.

Megtanultam nemet mondani. Mindig elvállaltam olyan dolgokat is, amiket igazán nem szerettem volna. Nemet mondok akkor is, ha kellemetlen helyzetbe kerülök. Mindannyian emberek vagyunk és mind máshogyan éljük meg a dolgokat.

Kicsit, mintha többet figyelnék magamra, jobban foglalkoznék magammal. Itt most arra is gondolok, hogy nőiesebb lettem sokkal. Jó pár kiló lecsúszott rólam ismét, így már a 65 kilósak táborát erősítem. Valószínűleg emiatt is érezhetem máshogyan magamat. Foglalkoztat, hogy hogyan tudnék esetleg csinosabb lenni.
Ne essen félreértés, eddig is érdekelt, mit veszek fel és hogy nézek ki, de ez most valahogy fokozódott. Megváltozott a stílusom is. Hamarabb odalépek egy kellemesebb árnyalatú, halvány színű, virágos nadrághoz, mint a legegyszerűbb, lyukacsos farmerhez. Szívesen veszek fel szoknyát, kis ruhát és sminkelem magam, ugyan csak szempillaspirállal, de sűrűn használom a piros rúzsomat is.

Mókásabb oldalról is megközelítem a dolgokat, változik a testem is. Őszülök eléggé keményen, de a szüleim haja ilyen idős korukban még rosszabbul festett.
Fájnak a törött csontjaim ha időjárásváltozás közeledik, leginkább ha hideg jön vagy eső. A fejfájásokat sem tűröm már olyan jól, mint régen. Minden apró seb, felületi sérülés meglátszódik a későbbiekben és nem tűnnek el nyomtalanul. Ki érti ezt?

Nekem ezek mind furcsa és új dolgok. Jól érzem magam a bőrömben természetesen és megfelel minden, ami most van.

Lett egy mottóm is, ami borzasztóan segít nekem és mindig mondogatom magamnak:
AMI JÖN, FOGADD. AMI MEGY, ENGEDD!!!

Így indultam neki a költözésnek is többek között, ami az elején nyűg volt, de elmúlt. Tudtam, hogy a hasznunkra válik mindez és mi választottunk így. Tudtam azt is, hogy nekem kell nagyon sok dolgot elintézni majd, nekem kell utána járni mindennek, hiszen Gergőnek nagyon sok munkája van. Vettem az akadályokat idáig és továbbra is  fogadok mindent, ami jön!

Felnőttem!