2015. január 29., csütörtök

Wasgij- fordított puzzle

Először szeretnék szólni azoknak, akiknek esetleg van ilyen és mondjuk pont most rakosgatják, hogy meg fogom mutatni azt is, amit kiraktam, így ha nem szeretnék tudni, mit raknak, ne olvassák el!!!!

Nagyon szeretek puzzlet rakni. A családban nálunk mind a három gyerek ilyen. A nővéremnek rengeteg van és ő le is ragasztja és be is keretezteti.
Én elpakolom miután kiraktam, hogy még egyszer elő vehessem vagy majd a gyerekeimnek adom őket.
Utoljára két újat vettem. Az oroszlános, ami egyelőre nem sokat halad, mert nem olyan egyszerű (amiben Dóri is sokat segített, amikor ott voltak), és egy színes, vidám, fordított. Az utóbbit szeretném megmutatni nektek.
Az úgy volt, hogy a Spárban nézegettem őket, de csak a képeket. Gergőnek is megtetszett a minta, így haza jött velünk. Itthon derült ki, hogy ez bizony nem átlagos kirakós.


"Hátul is van szemed? Mit láthat a befogott ló? Ez a kép nem ugyanaz, ami a puzzle-n van. Találd ki, hogyan kell kirakni a helyes képet!"
(Érdemes kinagyítani ezt a képet, jobban látszik minden)

Egy kis segítség


Leírás


Itt pedig már a kirakott kép látható! 

Minden egyes percét borzasztóan élveztük. Gergő olyan izgatottan rakta, hogy én már ettől boldog voltam. Tette, vette, cserélgette és amikor talált egyet, akkor büszkén mutatta. Nálunk ez nagyon szó, mert soha nem társasozik, kártyázik velünk, mert nem szereti ezeket a kikapcsolódási formákat. Mosolygok és jól érzem magam, amikor visszagondolok rá. Együtt csináltuk!  :)

Teljesen rá kattantunk erre a típusú puzzle-ra, így most mindenhol ezt kutatjuk! Nem zavar az sem, ha használt, így ha neked, kedves olvasó, van ilyened és úgy gondolod, hogy már nem fogod kirakni többet, kérlek keress meg feltétlenül!!!!


"Babás" zselés lakkozás

A nővérem felajánlotta, hogy megcsinálja a körmöm. Természetesen elfogadtam, de sejtettem egy kis turpisságot persze! :)
Aztán kiderült a huncutság. Zsombika macija és az egyik csepp dobozát őrző boci került fel a körmömre! :) :) Imádom, mindenkinek tetszik és megmosolyogják az emberek. Bevállalós vagyok! :)

"Zsombolond nagynéninek"

Aznap este fel is avattuk! Zsombikámnak is nagyon tetszett, így tele is pakolta a pelenkát, amíg a kezembe volt!Rá két percre pedig már aludt is. 

Ez a megkönnyebbülés jele.