2015. szeptember 6., vasárnap

Csokoládé áradat (zsákmányolás)


Az úúúgy vooolt..... :)
A szokásos szombat délutáni bevásárlós körutunkat tettük meg éppen. A kis listánkkal a kezünkben léptünk be az egyik nagyobb áruházba, ahol a bejárattól nem messze nagy tömegre lettünk figyelmesek. Azt láttuk, hogy rengeteg ember körüláll néhány nagyobb kosarat és szó szerint durkálnak. Ahogy közelebb értünk akkor láttuk meg, hogy ezek a kosarak púpra vannak pakolva édességekkel. Akkor nem gondoltuk, hogy pont nekünk kéne vásárolni ilyesmit, mert nem nagyon lehet összehangolni a cukorbetegséggel, de Gergő azért csak odalépett és leesett az állunk konkrétan. Leginkább Milka és Ritter Sport volt felhalmozva, de pár apróságot is lehetett találni még. Na de most jön a lényeg, a legfontosabb, az ár!!!
150 ft volt a nagy tábla milka és ugyanennyi a nagy Ritter Sport is meg a bonbon dobozos Milka is!
27!!!! és 60 ft volt a kisebb Ritterek ára és a toffe-s milka is szintén 60 ft volt.

Igen, bevásároltunk, mert van nekünk családunk is ám, akik szeretik az édességet. Sokat megyünk látogatóba is, ahová mindig viszünk valamit, így csak előkapjuk majd a szekrényből.

Tudom, most sok mindenkinek juthat az eszébe, hogy biztos lejárt a szavatossági idejük vagy hamarosan lefog. Nem, ez nem így van. Jövő év áprilisáig tart szinte mindnek az ideje!
Egy baj van velük csak (nem minddel), hogy töröttek, ketté vannak törve. Ahogy dúrtak ott az emberek, azon csodálkozom, hogy csak ketté és nem tízfelé!!

Hazajövet átnéztük a blokkot. Számoltunk, osztottunk, szoroztunk és a számok alapján 24. 000 ft-ot kellett volna fizetnünk ezekért, ehelyett 5000.- hagytunk a kasszánál!!! Azt hiszem, hogy egy jó darabig nem fogunk édességet venni! :)
A fele persze " rendelésre" van, de akkor is megérte mindenféleképpen!!!!!

Van még a képen 4 újfajta Schogetten is többek között. Azokat pár hete vettem, szintén ajándékba.
Otthon láttatok már ilyen ízekbe??? (Blueberry Muffin; Apple Crumble Pie; Rasberry Cheescake)

Eléggé sok mindent* viszünk most haza magunkkal jövőhéten, mert végre másfél hónap után megyünk haza!!!!

Teljesen ki vagyunk már merülve és szinte már a perceket is számoljuk visszafele!!!
Nagyon várom már és izgatott is vagyok. Bízom benne, hogy ez az utolsó hét piskóta lesz és már csak azon kapjuk magunkat, hogy indulunk haza!


* Az öblítőt is innen visszük, mert most utoljára 270 ft volt a Vernel. A Softlan pedig 310! Mind a két fajtának sok illata van és egytől egyig tökéletesek.

6 megjegyzés:

  1. Azt a mindenit, ez aztán szép kis pakk! Nagyon jól jártatok az árakkal is, megérte ennyit betározni belőlük. Én mondjuk nem merném, mert sajnos ha van itthon csoki, addig járok rá, míg el nem fogy :P A choco jelly az egyik legnagyobb kedvencem ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nem lesznek sokáig a lakásban, így nem esek nekik én sem.
      Az utóbbi időben szinte semmilyen édességet nem ettem, de azért ez az igazi kihívás!!! :) ;)
      A magas kakaótartalmú ritter sportot eszem meg csak de valahogy nagyon nehezen lehet elérni mostanában! :(

      Törlés
  2. Én meg megyek vendégségbe! ;)

    A Sárkány Centerben láttam már egy-kettőt ezek közül, de nem mind. Gondolom, ők is szerzik valahonnan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, titeket bármikor szívesen látunk!!!! ♡

      A Sárkány Centeres tud valamit akkor! ;)

      Törlés
  3. Igen, láttam már ilyet mivel elég sokan foglalkoznak olyannal, hogy kintről hozott cuccot itthon árulnak. :) De jó, hogy ez az édesség halmaz nem hoz lázba, mert egyből meghíznék :D :D Tök jól jártatok, biztos örülni fognak az ismerősök! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére engem sem úgy hoz lázba! Nem eszünk édességet, így az a veszély sem fenyeget, hogy esetleg bontogatnám a csomagolásokat! :D
      Amúgy sokszor én is képes vagyok már csak a látványtól is felszedni pár kilót!! :D :D

      Törlés