2015. április 23., csütörtök

Citromos kuglóf (diabetikus)

Mindig odaírom az elkészült ételek mellé, hogy diabetikus, pedig Ti is tudjátok már, hogy miért. Igazából szerintem benne van a kezembe.

Szóval, tegnap megkívántam a kuglófot. Éppen Dórival leveleztünk, amikor írta hogy szívesen enne kalácsot. Na, nekem erre meg beindult az agyam és jött, hogy én puha, omlós, citromos kuglófot ennék. Ne kérdezzétek, hogy ez így honnan jött, nem tudom. Főleg, mert nem is ettem sokszor kuglófot eddigi életem során.
Aztán addig addig keresgéltem, amíg rá nem találtam az igazira. Mármint a receptre! :)
Ugyan a leírásban mogyoró szerepel, de gyorsan lecseréltem citromhéjra és a levére.

Így ma már reggelire ezt ettem friss eperrel! 

Isteni finom...

...és abbahagyhatatlan

Amit másként csináltam az az, hogy nem használok nyírfacukrot, így folyékony édesítő került bele. 14 szelet lesz belőle, ami egyenként 10.2 g ch.

Köszönöm a receptet Flamcsinak!

Jó étvágyat hozzá! :)

2015. április 22., szerda

Ettél már büdöskét???

Nem, nem bolondultam meg, még! :)
Én teljesen le vagyok ezen döbbenve, de igaz, a büdöske sok más virág mellett bizony emberi fogyasztásra alkalmas. :O
A szirmait használják fel salátákban például. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én még a szagát sem igazán szeretem, így szerintem az ételembe se tenném bele. Nem mondom, hogy nem kóstolnám meg, de csak kíváncsiságból.



Találtam egy olyan összefoglaló honlapot, ahol össze szedték az ehető virágokat és részletezve is van a nagyja, hogy melyiknek milyen része ehető, milyen az íze és mibe érdemes bele tenni.



Ahogy olvasgattam, azért egy pár helyen eltátottam a számat még. Ilyen mondjuk a begónia vagy a pitypang (?) és a tulipán is...
Azt tudom, hogy az ibolyát eszik, cukrozott formában például és akkor ezek szerint az orgonát is. A levendulát is ismerem. A rózsából és bodzából készítenek szörpöt is többek között, amiket kóstoltam már, valamint bodzalekvárt is ettem. De a szegfű, árvácska meg a krizantém és a többi???

Azt mondják, ősidők óta fogyasztunk virágokat. Én akkor kicsit megcsúsztam ezzel, nem igaz?? :D

Megyek, szedek egy kis pitypangot és elfogyasztom tízóraira! :)


2015. április 20., hétfő

A 27. és Pilgramsberg sarka

Igen, eltelt még egy év az életemből.



Jelen pillanatban reggel 6.40 van. Egy órája fent vagyok. Gergő ébresztett 5.40-kor, hogy felköszöntsön. Gyanítom, ő szeretett volna az első lenni. :)

Most, idén, saját magamnak is kívántam minden jót. Eddig nem hinném, hogy csináltam ilyet, de most gondoltam kipróbálom. :)

Ilyenkor kicsit számba szoktam venni, hogy mit értem el az elmúlt évben és idáig, összesen a 27 év alatt.

Furcsa egyébként, mert eddig mindig valahogy gyermeki izgatottsággal vártam, számoltam a napokat vissza és előző este alig aludtam valamit.
Ez valahogy megváltozott mára. Gondoltam erre a napra, de közel sem az az érzésem van, mint egy éve. 27 év. Huszonhét. Nem vagyok belebetegedve, nincs bajom ettől a számtól, csak egyszerűen annyira fura kimondani és leírni is.  Szóval, ez a nap más, mint a többi.

A dolgok állása szerint azonban annyira mégsem. Ugyanúgy reggelizem, tornázom, tanulok majd mind a többi napon. Sőt, tortát is készítek magamnak. Egy másodikat, mert az első a kukában landolt, annyira borzalmas volt. :)
Valószínűleg még sós kiflit is készítek Gergőnek, amit tud enni és vinni is magával.

A Facebook meg egyfolytában jelez. Kedvesek az emberek!
Egy dolog viszont azért kiakaszt. A B.Sz.! Komolyan már, na!! Ha látom, hogy szülinapos, akkor már csak kiìrom neki rendesen, nem?? :)

Szóval, egy évvel öregebb lettem, de a mosásban össze nem mentem!!! :)

Legyen szép napotok! :)

2015. április 16., csütörtök

Kaja, kaja, kaja

FIGYELMEZTETÉS!!
Aki egy kicsit is éhes és messze még a vacsora, kérjük, hagyja el a tett helyszínét, mert a következő bejegyzés nyomokban ételeket tartalmaz, melyek fokozhatják éhségérzetüket és falási rohamot okozhatnak! :)

Nem olyan régóta nevezem magam háziasszonynak. Igazán talán az elmúlt 3 évben váltam azzá. Előtte inkább csak kis kukta voltam a főzéseknél, de már akkor is szerettem serénykedni a konyhában. Azonban a mai napig előfordul, hogy szóról szóra követek egy adott receptet és nem merek eltérni tőle, mert félek, hogy rossz ízű lesz.

Nálam is vannak néha mélypontok, amikor halvány lila dunsztom :D sincs, hogy mi legyen a vacsora és amikor rá kérdezek, akkor mi a válasz? "Nekem mindegy, csak finom legyen!"
Ilyenkor szoktam kínomba a laptop elé ülni és ilyenkor születnek meg a gyors vacsora, egyszerű vacsora, olcsó vacsora, nincs ötletem vacsora címszavas keresések. Aztán mindig lesz valami a végére.

Vannak ételek, amiket nem tudok elkészíteni. Ilyenek a pörköltek. Egyszer próbáltam, vagy kétszer, de nem volt elégedett a közönség. Azóta a közönség készíti, én csak asszisztálok. Tartom magam ahhoz, hogy a pörkölteket a férfiak tudják a legjobban elkészíteni meg anyukám. :P
A grillezés, tárcsázás, bográcsozás is az ő munkájuk, mert finoman készítik. Legalábbis a családban nálunk így van.
A húslevest is Gergő készíti. Nagyon szeretem. A levesét. Meg őt is. :D

Nagyon szeretek újdonságokat kipróbálni. Nem szoktam kotyvasztani. Egy alap információt, receptet mindig elolvasok és utána ugrok neki.

Az utóbbi napokban is új fűszerezésű ételek kerültek az asztalra, vagy esetleg más hozzávalókból egy egy megszokott fogás.
A mi esetünkben azért azt is megemlítem, hogy nem könnyű egy cukorbeteg, életerős és állandóan éhes férfit jóllakatni. Nagyon nehéz változatosan, tartalmasan főzni a megengedett keretek között.
Megszoktuk, mondhatni, de én mindig újat, jobbat és többet szeretnék.

Minden nap főzők, mert csak két személyre készítem el az ételeket. Meg őszintén szólva nem szeretünk két napig ugyanazt enni. A húsok is úgy vannak elcsomagolva, lefagyasztva nekünk, hogy egyszer eszünk belőle és maximum még Gergő visz belőle másnap.

Mostani újításunk a durumtészta. Eddig nem próbáltuk ki, mert teljes kiőrlésű tésztákat kaptunk itt kint csak, ami valljuk be eléggé...pocsék...Így a tésztás ételek aránya is lefelé ívelt. Amíg otthon voltunk, rendeltem egy kisebb adagot. Próba szerencse. Őszinte leszek, nagyon finom. Jobb a sima tésztánál is sokkal. Végre elfelejthetjük azt a barna, ragacsos izét és miénk a pálya. :)
Az egyik este rakott tésztát készítettem cukkinivel, darált hússal és sok sok sajttal. Kicsit lehetett volna fűszeresebb, ízletesebb, de Gergő szó nélkül falatozott. Másnap pedig elvitte a maradékot is. Mutatom, nálunk hogy néz ki:

A tepsi aljára szalonnacsíkokat tettem, így nem kell kivajazni. Rápakoltam egy sor cukkinit.

Megfőztem sós vízben a tésztát. Egy kis olajon hagymát dinszteltem, majd rá a darált húst. Összekevertem, bele tettem a tésztát és ráhalmoztam a szalonnás cukkinire majd egy újabb réteg cukkini és jóóóó sok sajt a tetejére.


Kész


Egy falatot?

A tegnap vacsoránk. Igen, szintén hús. Egyesek szerint mással nem is lehet jóllakni. A hús az karaj, Maggis, omlós sertéssült fűszerrel. Beszórtam a húsokat, öntöttem rá 0.5 dl vizet és be a zacskóba. Még jó, hogy van itthon külön sütőzacskóm, mert annyi zöldséget készítettem össze, hogy nem fért volna mindez egybe bele. A zöldségek (cukkini, répa, krumpli, lila és vöröshagyma, édes burgonya) pedig egy másik fűszerrel lettek beszórva és dobáltam bele apró vajkockákat is.
Körülbelül egy óra alatt szépen meg is sült, puhára. Finom lett nagyon, érdemes kipróbálni.
Ez a megoldás többek között azért is jó, mert nem kell a tűzhely mellett álldogálni vagy nem kell sok időt eltölteni az előkészületekkel.



Ez pedig a mai vacsora lesz. Német kolbász, aminek köze nincs a magyarhoz. Serpenyőben kevés olajon vagy zsíron megsütjük. Sült krumpli lesz mellé, mert Gergő azt kért, aminek nem örülök annyira, mert nem valami jó neki, de egy kis adagot mindenféleképpen kapni fog. A többit pótoljuk majd mással. Egyszer már ettünk ilyet és ahhoz képest, hogy nem igazi kolbász, egészen ehető. :)




Most jön a nagy kérdés: Holnap mi legyen a vacsora? :)

2015. április 14., kedd

Zeller és édesburgonya chips otthon

Otthon vettem magamnak egy hiper szuper gyalut, amivel könnyedén lehet vékony szeleteket vágni, hogy mi magunk is készíthessünk chipset.
Idáig zöldségpucolóval bajlódtam, aminek mindig az lett a vége, hogy bele vágtam az ujjamba, bőrömbe és persze csak cafatokat tudtam nyesegetni. Nem mondom, hogy ezzel a gyaluval veszélytelen a helyzet, sőt még élesebb és komolyabb sebet tud ejteni, de kellő odafigyeléssel semmi gond nem lehet.

Amióta Gergő cukorbeteg, azóta ugye mindenre oda figyelünk és mindent számolunk. Olvastam, hogy a zeller nagyon egészséges és chipsnek is kiváló. Az édesburgonya pedig kifejezetten jó a cukrosoknak, mert komplex szénhidrátokat tartalmaz és nem dobja meg a cukrot hirtelen valamint stabilizálja az inzulin rezisztenciát.

Ha már van új gyalum, van zöldség is itthon és egészséges ropogtatni való kellene, akkor íme:

A hozzávalók

A hipi-szupi gyalu

Ilyen vékonyra szeletel

Itt pedig a kész állapot a zellerből

Ez az édesburgonya

Nem írnám le pontosan, hogy Gergő mit mondott rá, de a lényege az, hogy nagyon nagyon finom. Összességében mind a kettő nagyon jó, de nekünk az édesburgonya ízlik a legjobban.

Gyorsan meg van, egészséges és nem mellékesen finom! Esti filmhez kiváló nassoló! :)




Képek kicsiny falum főutcájáról

Míg otthon voltunk gyönyörűen kivirágzott a rengeteg szilvafa a főutcán.
Az idő is csodás volt, így bicikliztünk egyet a szép időben és megcsodáltuk a fákat. Tavaly sajnos lemaradtam róla, így most készítettem képeket magamnak. :)

Imádom a tavaszt. Olyan illatos, hogy mindig szimatolok. Itt kint nincsen "tavaszillat", így otthon sokat voltam a szabadban. :)





2015. április 13., hétfő

Forgalmi vizsga

SIKERÜLT A FORGALMI VIZSGÁM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nekem ez most akkora siker, hogy még mindig ezen kattog az agyam. (Mim? :D )
Pénteken 10.10-től volt a vizsga. Ugyanazt a vizsgabiztost kaptam, akit utoljára, így amikor meghallottam, hogy ő lesz, ott a helyszínen megállt az ütő bennem. Megijedtem, berezeltem, kész, végem. Az oktatóm nyugtatott, de kevés sikerrel járt.
Már az elején odaszólt nekem a biztos, amikor indulás előtt körbe kellett nézni az autót. Nem vettem fel, elengedtem a fülem mellett. Aztán irány a város. Körülbelül 30 percet autókáztunk, csináltam a feladatokat majd szólt, hogy menjünk vissza a közlekedésfelügyelethez. Vissza indultam majd miután megérkeztünk leállítottam az autót majd elkezdte felsorolni a hibáim. Szépen, lassan süllyedtem le az ülésben. Egyre jobban azt éreztem, hogy nem sikerült és már nőtt a gombóc a torkomban amikor végre meghallottam, hogy megfelelt a vizsgán, balesetmentes kilométereket kívánok!!!!!

Igazából olyan problémákat sorolt fel, hogy a piros lámpánál hamarabb betettem egyesbe a váltót és benyomott kuplunggal vártam a soromra. Várjam meg, míg sárga lesz és akkor váltsak.
Legyek határozottabb parkolásnál, mert be akartam állni balra hátra egy autó mellé, de a tulaja időközben kijött és nyitva hagyta az ajtaját. Akkor jó, hogy nem nyomulok már oda, be sem férnék. Hagytam. Szóvá tette.
Szakaszosan tekerem a kormányt.
Nem jól váltottam egyszer, behúzta hibának. Amennyire izgultam, örülök, hogy a többi esetben megtaláltam egyáltalán a váltókart. :D
Szóval apró-cseprő dolgokat sorolt fel.
Egyet éreztem komolyabbnak, amikor közel mentem el egy kerékpáros mellett. De mégsem annyira közel, hogy ez problémát okozzon.
MINDEGY! SIKERÜLT!
Most várok cirka 2 hónapot és a jogsit is a kezembe vehetem!




...Levágatom a hajamat....

Míg otthon voltunk, mert közbe már újra kint vagyunk, írtam a fodrászomnak, hogy el tud e vállalni. Szegény beteg lett, becsípődött a nyakánál valami és majdnem teljesen béna volt válltól felfele, így nem ígérte meg, hogy lesz helye nekem. Magamban már nem is bíztam benne, hiszen elég nagy fájdalmai lehettek szegénynek, nem is erőltettem.
Aztán egyik nap jött egy üzenet, hogy ha szeretnék még menni, akkor van csütörtökön egy helye.

Míg befestette a hajam, azon vacilláltam, hogy megmutassam e neki a lementett képeket és levágassam e. Aztán egyszer csak elővettem a telefonom és rá kérdeztem, tud e valami újdonságot csinálni a hajammal. Természetesen tudott. :) :)

Kicsit bebongyorította az alját, miután megszárította

Hátulról

Itt már két éjszakás a hajam. :D Kifeküdtem a göndörkéket majdnem

Itt már frissen mosva, magától megszáradva

Imádom az új frizurámat. A lehető legjobb döntés volt, hogy levágattam.
A színe minimálisan tér el a sajátomtól, így nem lesz lenövésem, de szép fényes és friss.
Kihoztam a hajvasalómat, mert megmutatták, hogyan tudom majd megcsinálni a hajam, ha megyünk valahova, vagy csak változatosságra vágyom. :)
Nem bánom, nem én!!!!!!!!!!!! :) :) :)



2015. április 5., vasárnap

Jelentkezem Gyuláról

Sikeresen hazaértünk csütörtökön késő éjszaka. Nagy volt a forgalom. Csapadék is jutott bőven.  Két és fél órával több is lett utazási idő, de a lényeg, hogy itthon vagyunk.

Másnap az első utam az unokaöcsémhez vitt. Annyira nagyon hiányzott már és nagyon meg akartam gyömöszkélni. Nagyon sokat változott és egyre gyönyörűbb.



A gyönyörű orchideáim így vártak haza





A fokföldi ibolyám is bimbózik. Idén már másodjára. :)

Húsvét első napja jól telt. Ettünk ittunk, családoztunk. Kellemes az idő is, de azért elfér a kabát még. Bízom benne, hogy lesz még ennél is jobb idő, mert szeretnék biciklizni egy jó nagyot, míg itthon vagyunk.

Remélem, hogy jól telik a húsvét mindenkinek.
Jó pihenést!
Sok locsolót! :) :)