2015. január 29., csütörtök

Wasgij- fordított puzzle

Először szeretnék szólni azoknak, akiknek esetleg van ilyen és mondjuk pont most rakosgatják, hogy meg fogom mutatni azt is, amit kiraktam, így ha nem szeretnék tudni, mit raknak, ne olvassák el!!!!

Nagyon szeretek puzzlet rakni. A családban nálunk mind a három gyerek ilyen. A nővéremnek rengeteg van és ő le is ragasztja és be is keretezteti.
Én elpakolom miután kiraktam, hogy még egyszer elő vehessem vagy majd a gyerekeimnek adom őket.
Utoljára két újat vettem. Az oroszlános, ami egyelőre nem sokat halad, mert nem olyan egyszerű (amiben Dóri is sokat segített, amikor ott voltak), és egy színes, vidám, fordított. Az utóbbit szeretném megmutatni nektek.
Az úgy volt, hogy a Spárban nézegettem őket, de csak a képeket. Gergőnek is megtetszett a minta, így haza jött velünk. Itthon derült ki, hogy ez bizony nem átlagos kirakós.


"Hátul is van szemed? Mit láthat a befogott ló? Ez a kép nem ugyanaz, ami a puzzle-n van. Találd ki, hogyan kell kirakni a helyes képet!"
(Érdemes kinagyítani ezt a képet, jobban látszik minden)

Egy kis segítség


Leírás


Itt pedig már a kirakott kép látható! 

Minden egyes percét borzasztóan élveztük. Gergő olyan izgatottan rakta, hogy én már ettől boldog voltam. Tette, vette, cserélgette és amikor talált egyet, akkor büszkén mutatta. Nálunk ez nagyon szó, mert soha nem társasozik, kártyázik velünk, mert nem szereti ezeket a kikapcsolódási formákat. Mosolygok és jól érzem magam, amikor visszagondolok rá. Együtt csináltuk!  :)

Teljesen rá kattantunk erre a típusú puzzle-ra, így most mindenhol ezt kutatjuk! Nem zavar az sem, ha használt, így ha neked, kedves olvasó, van ilyened és úgy gondolod, hogy már nem fogod kirakni többet, kérlek keress meg feltétlenül!!!!


"Babás" zselés lakkozás

A nővérem felajánlotta, hogy megcsinálja a körmöm. Természetesen elfogadtam, de sejtettem egy kis turpisságot persze! :)
Aztán kiderült a huncutság. Zsombika macija és az egyik csepp dobozát őrző boci került fel a körmömre! :) :) Imádom, mindenkinek tetszik és megmosolyogják az emberek. Bevállalós vagyok! :)

"Zsombolond nagynéninek"

Aznap este fel is avattuk! Zsombikámnak is nagyon tetszett, így tele is pakolta a pelenkát, amíg a kezembe volt!Rá két percre pedig már aludt is. 

Ez a megkönnyebbülés jele. 


2015. január 28., szerda

Barátnőzés-betegség-vezetés-sütés

Ismét eltűntem, de hát ha az ember lánya itthon van és nem kell munkába menni, minden dolgot szeretne pótolni, ami kimaradt illetve mindent megcsinálni, ami csak eszébe jut.
Körülbelül még két és fél hetet vagyunk itthon, aztán irány vissza. Vegyesek az érzelmeim és nagyon szélsőségesek. Egyszer azt érzem, hogy kizárt, hogy én vissza menjek. Maradok itthon, megyek Pestre vagy minden más opció kiváló, csak ne kelljen vissza menni. Aztán nyugodtan konstatálom, hogy jó, akkor még ennyi idő van hátra, be kell még vásárolni, össze kell majd szedni a gondolatainkat, mit vigyünk vissza és mi, hogy legyen. A mai napra az utóbbi lesz a jellemző.
Közben persze azért körülöttünk is zajlik az élet.

Eljöttek hozzánk Dóriék!!!! Ez az egyik legfontosabb esemény az utóbbi időben. Egy szombati napon felültek a vonatra és meglátogattak minket! Olyan jó volt újra találkozni. Igen, újra. Tavaly találkoztunk már, mi ketten, csajok. Viszont most bevontuk a férfiakat is! :) :) Megnéztük a Gyulai várat, a Kézműves Cukrászdát, sétáltunk egy jó nagyot a városban, aztán kicsit boroztunk, iszogattunk itthon.
Gyula nem nagy és a látnivaló sem sok, de mi nagyon jól éreztük magunkat és nagyon örültem neki, hogy eljöttek ide! Már tervezgetjük a következő alkalmat, amit már nagyon várok!!! Közös kép sajnos nem készült, de ami késik, nem múlik!








Aztán jön a legkellemetlenebb időszakom, aminek még a végét taposom. Beteg lettem, de nem is akárhogy. Beleesetem ebbe a fertőző, influenzás járványba. Múlt héten arra keltem, hogy nem kapok levegőt és borzasztóan fáj mindenem. Gergő össze kapart annyira, hogy el tudjunk tekerni az orvoshoz. (A cipőmet sem tudtam bekötni) Kaptam antibiotikumot, köptetőt. Miután hazaértünk, lefeküdtem, ugyanis a két könyököm, a derekam és a hátam annyira fájt, hogy nem bírtam állni. Emellé társult a mellkasi fájdalom minden levegővételkor. Egész nap aludtam, de sűrű felkeltem, mert sehogy sem volt jó. Másnapra ezek a fájdalmak mind elmúltak, de annyira gyenge voltam, hogy továbbra is feküdtem. Jött a köhögés és vele együtt újra a mellkasi fájdalom. Most már csak náthás vagyok, de köhögök még és sajnos úgy néz ki, hogy Gergő is beteg lesz. Most már csak arra kell vigyázni, hogy én ne kapjam vissza! :(

Tegnap volt a következő lépcső a jogosítvány felé. Elérkezett az egészségügyi vizsgám ideje. 8-ra lehetett menni gyakorolni, de nem indultam el, mert nem éreztem jól magam annyira, hogy abban a kis teremben, annyi emberrel össze zárva legyek. Így is végig köhögtem a vizsgámon is.
10-kor mentem be. Volt még egy kis gyakorlás, aztán délig semmi.
Majd megérkezett a vizsgabizottság és kettesével hívtak minket be a választott párunkkal.
Az újraélesztés és a stabil oldalfektetés volt a beugró a vizsgára.  Utána húztam egy papírt, amin rajta volt egy A és egy B tétel.
Gépjárműbe szorult sérült a bal alsó karját fájlalja, a karon sebzett felület, ahonnan szivárog a vér. Mi a teendő?
A másik pedig a sokk fektetés volt. Csak el kellett mondanom.
2 perc volt az egész szerintem. Így ez is kipipálva!
Február 9-én lesz a forgalmi vizsgám és kész. Várom már!

video


Tegnap előtt pedig sütöttem. Hiányzott a konyhai serteperte. Kinéztem már hetekkel ezelőtt egy diabetikus kakaós és fahéjas csiga receptet a neten. Meg is vettem hozzá mindent, de aztán elfelejtettem. Így, mivel kicsit unatkoztam, igen szoktam, eszembe jutott és neki is ugrottunk. Nagyon jól sikerült, nagyon finom és egészséges is persze. :)

Ma megyek vezetni, egy hét kihagyás után.
Jó lenne a szüleimmel is találkozni, de anyukám délutános, sokáig dolgozik, utána már nem akarom zavarni őket, így lehet elmegyünk moziba.
A múltkor megnéztük az Elrabolva harmadik részét és az előzetesekben láttuk a Blackhat meg a Mortdecai bemutatóját és mind a kettő tetszett nekünk.

Láttátok már valamelyiket? Nem tudunk dönteni!  :)


2015. január 12., hétfő

Ünneplés-vezetés-csavargás-betegségek-megmiegymás

Kicsit csendben vagyok ismét mostanában, de nincs sok kedvem a gép előtt ülni és pötyögni. Nem hanyagolom el a blogomat teljesen azért, így most jövök pár sorral. (Pár, öhöm, hosszú lesz!)



Múlt héten szerdán volt Gergő születésnapja! :) 33 éves lett. Apukámmal megbeszélték, hogy az 6 (3+3)! :D :D Gergő hősiesen hol 18, hol 23 évesnek mondja magát, nagy mosolyokkal tarkítva. :)
Készítettem neki aznap egy narancsos csokoládés tortát mascarpone krémmel. Tegnap pedig a szüleimmel ünnepeltük meg, akkor egy túró rudi tortát kapott. Az utóbbit Annától (Kakukkfű) "loptam", az előbbit pedig az interneten találtam.
Volt ajándékozás is. Az utolsó napon sikerült ajándékot találnom neki. Kapott tőlem egy élményvezetést a Kakucs ringen egy BMW E46 CSL pálya versenyautóval. A lényege, hogy ő vezethet, az anyósülésen egy tapasztalt pilóta fog ülni és segíti majd Gergőt, majd pedig versenykörülmények között odaléphet a gázra! :) Izgatott és nagyon várja már. Azt mondta, hogy megvárjuk, amíg az időjárás egy kicsit jobb lesz. Készítenek belső, fedélzeti felvételt is a vezetésről és ha úgy sikerül, akkor azt is megvesszük majd! :)




Én sok időt töltök a vezetéssel. Minden nap 2 órát megyünk. Ma már parkoltam, tolatgattam, rutinoztunk Békéscsabán. Nem rángatott annyit az autó váltáskor, de még mindig nem az igazi. Igyekszem mindenre odafigyelni és megjegyezni azt is, amit az oktató  mond. Néha soknak érzem, de sokat segít és gyakorolunk, hogy minél jobban menjen minden! Körülbelül még ez a hét és meg is van a kötelező 30 óra, de biztosan fogok venni plusz órákat még. Az eü vizsgát is meg kell csinálnom még, amire még nincs időpont kiírva. A vizsgától egyre jobban félek, várom, hogy végre vége legyen.


Sokat jövünk megyünk itthon, kevés időt töltünk egy helyben. Mindig kitalálunk valamit. A lehető legtöbbet vagyok tesóméknál, a kis manóval. Imádom és napról napra egyre ügyesebb. Múlt héten hasról átfordult a hátára. 9 hetesen. A kis fejét is tartja már szépen és forgolódik, minden érdekli. Imád társalogni és sokat mosolyog. Így:

Közbe orvoshoz is megyünk. Míg Gergőt a cukorgondozóba várják, addig engem ultrahangon és a nőgyógyászaton. Most lehet sokan azt gondoljátok, hogy minek írom ide én ezt ki. Azért, hogy ti is tudjatok róla mit okoz a cukor és a sok szénhidrát. A mellembe nőtt egy csomó. Azt hittem, rosszul leszek, amikor először észrevettem. Kértem időpontot uh-ra, rohantam orvoshoz. Szerencsére csak az egyik mirigyem nagyobbodott meg, de bizony ezt a fogamzásgátló is okozhatta. Gondoltam akkor itt az ideje, hogy megkeressem a nőgyógyászom, megmutatom neki is, kérek másik gyógyszert, rákszűrést, stb. Kaptam másik fogamzásgátlót és bizony kiderült, hogy van nálam valami gubanc. Mivel augusztusban Gergő cukorbeteg lett, így teljes életmódváltás történt. Nincs cukor, kevés ch. Amióta hazajöttünk, azóta azonban, hát, hogy is mondjam, nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy mit eszek. Ami jött. Fehér kenyér, szaloncukor, chips és a többi. Három kiló fel is jött rám, de ez a kevesebb gond. Míg Gergőnek a cukra miatt kell így élni, addig nekem nőgyógyászati gondot okoz a cukor. Gyógyszeres kezelés alatt állok és innentől kezdve újra az az életmód kell, ami kint volt. Nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek. Kicsit azért megijedtem, de nem fog gondot okozni, hiszen az egészségünk a tét. Így ha tehetitek, Ti is figyeljetek erre!!!!!


Tanulni kellene serényen a nyelvet is, de ki a manónak van kedve leülni és a szobába gubbasztani, amikor például ilyen jó az idő? Vagy, amikor úgyis kitalálok minden mást, csak ne kelljen leülni és tanulni! :D Nehezen veszem rá magam, de én még mindig jobb vagyok, mint Gergő. Ő még a könyvet se fogta meg! :/ 
Sprechen Sie Deutsch?


Könyveket olvasok. Kiolvastam Lakatos Levente újabb könyvét, a Barbibébit, aminek a vége kicsit csalódás volt sajnos. Többre számítottam. 
Megszereztem Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél című könyvét és az Egy Gésa emlékiratait is. Egyelőre még nem kezdtem el őket. 
Ti miket olvastok most?



Puzzle-t rakok, amin két oroszlán van. Nem egy könnyű munka, mert a darabok sem a megszokott alakúak, de kell a kihívás! :) 
Szeretitek a puzzle-t?



Megismerkedtem egy újabb gyümölccsel: kumkvat. Belül savanyú, mint a citrom, kívülről pedig édes. Így, egybe kell összerágni. Nagyon ízlik nekünk és mindemellett nagyon sok vitamint is tartalmaz!
Ettetek már ilyet?



Talán azt hiszem, hogy a mondandóm végére értem. Lehet kellene egy tartalomjegyzék az elejére! :D 

Lehet, megint nem fogok jelentkezni pár hétig, így most ezt kell beosztania annak, aki néha szokott olvasni! :P 

Legyetek jók!

2015. január 2., péntek

A türelem különleges orchideát terem!

Egy év és nyolc hónap várakozás után végre virágzik!
Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen színű. Azt gondoltam, hogy teljesen fehér, de így még gyönyörűbb.

Most anyukáméknál van az ablakban, mert kintről haza hoztam a virágokat, hiszen két hónapig víz nélkül ki bírná ki?! A mi kis pici szobánkban pedig nem nagyon tudtam volna neki megfelelő környezetet biztosítani. Itt tökéletes helyen van. :)

A virág hivatalos neve:


2015. január 1., csütörtök

B.U.É.K.

Idén nem fogadtam meg semmit. Őszintén szólva, eszembe sem jutott most valahogy az ilyesmi.
Bízom benne, hogy a tavalyi évünknél nem lesz rosszabb. Csak jó jöhet, vidámság, boldogság, sok sok öröm. :)

Az újévi malacfarokharapó verseny abszolút győztese!!!!! :D :D 



BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!