2014. szeptember 4., csütörtök

100 Happy Days előzmények

Az utóbbi időben sajnos nem sok jó dolog ért. Mondhatni, hogy eléggé el is vagyok fáradva, mert hiába voltunk egy hónapot otthon, nem pihenéssel telt el ez az időszak. Aggódással, álmatlansággal és minden olyannal, amit egy szerettünk megbetegedése von maga után.

A cukorbetegség nem betegség, hanem egy állapot-hallottuk sokszor az elmúlt 3 hétben, de persze olyan emberek mondták ezt, akik nincsenek benne ebbe az egészbe.
Gondoljatok csak bele, hogy Ti hogyan reagálnátok rá, amikor közlik, hogy 1-es típusú cukorbetegek vagytok, amit ha nem vettek volna észre, akkor 3 héten belül leálltak volna a szerveitek és nem tudtak volna megmenteni titeket? Életetek végéig szúrni kell magatokat napi háromszor és ez csak az inzulin? Állandó apró szúrások a vércukormérés miatt? Reggelente, örökre, 1 szem tabletta a pajzsmirigyre és számolni minden lenyelt falatot? Ha leesik a cukor, rosszullétek jönnek, émelygés, remegés, izzadás? A tökéletes látásotok egyik percről a másikra elromlik és a nulláról 3.5-re változik?
Ezt még tetézi, hogy olyan lemondásokkal is jár, amelyeket nem saját elhatározásra tesztek meg, hanem azért mert megtiltják. Gondolok itt a gyümölcsökre, édességre, csokoládéra, sörre (amit szinte minden férfi szeret). Ha magad döntesz erről, valahogy nem tűnik olyan drasztikusnak, mint amikor egy orvos közli veled, hogy felejts el nagyon sok mindent.

Ha az olvasók között van cukorbeteg, vagy cukorbeteggel együtt élő, akkor most biztosan jót mosolyogva olvassa az írásomat és azt gondolja, hogy ugyan, hiszen én nem is vagyok cukorbeteg, meg ezzel meg lehet tanulni együtt élni.
Igazuk van, nem én vagyok az, aki beteg lett. Én főzök neki, én ülök minden reggel a laptop előtt órákat, hogy kitaláljam, mit ehet meg. Számolom a szénhidrátokat. Készítem neki esténként a másnapi ételeit. Ha itthon marad valami, rohanok utána a munkahelyére. Egész nap azon agyalok, hogy vajon jól van? Nem lett rosszul? Elég neki az étel? Borzalmas érzés, amikor meséli, hogy rosszul lett, le kellett ülni bent. Ilyenkor az jár az eszembe, hogy biztos nem jól számoltam ki valamelyik adagját és én okoztam a rosszullétet.
A bevásárlások idekint kínszenvedések. Nem találunk semmit, csak fel alá mászkálunk a boltba és nem tudjuk, mit csináljunk, mihez nyúljunk.
Ha leesik a cukra, lefehéredik, rosszul van, jön felém s csak annyit szól: "Ancsi, nagyon lent van". Remegő kézzel nyúlok a táskámba a szőlőcukorért és nyomom a kezébe. Elmondhatatlanul fáj ilyenkor, hogy így látom.

Tudom, önző dolog, hiszen ez most rólam szól és panaszkodok meg rinyálok, mert nem is én vagyok aki....Nem, valóban nem én vagyok cukorbeteg, hanem az életem értelme lett az. Nekem ő a mindenem és az életem része már 9 éve.
Borzasztó volt hallani, hogy meghallhatott volna. Még most is kiborít és tudom, hogy erősnek kell lennem és nem láthat rajtam semmilyen elgyengülést, ezért ezt most itt kiírtam magamból és összeszedem magam.

Ezért is fogom elkezdeni a 100 Happy Days-t és minden napomban megkeresem a jót, pozitívat és abba kapaszkodva nézek előre. Az első napi boldogságom már meg is van, de majd összegezve fogom megosztani veletek. Ebbe a kék füzetbe fogom összegyűjteni!

Köszönöm, hogy megoszthattam és köszönöm, hogy türelemmel van irántam mindenki!
Tudom, hogy idővel minden megoldódik és mi is már csak emlékezni fogunk erre a nehéz időszakra!

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!

(Legújabb kedvenc zeném, ami ehhez köthető: The way I do)