2014. június 25., szerda

Német újdonságok-nekem

Mint, ahogyan az előző bejegyzésemben említettem, ez az írás is az ételekről fog szólni, de ezeket nem én készítettem, hanem vettem őket.
Pár újdonsággal ismerkedtem meg itt kint most.
Az első egy chips, méghozzá Thai Curry-s. Hát, öhöm, szerintem nem lesz a kedvencem. Azóta is ott van kibontva a dobozba. Nem nyúltunk hozzá. Gergőnek sem igazán ízlik. Így biztos állíthatom, hogy se a thai ételek, se a curry-s csirke (pl.) nem fog ízleni egyikőnknek sem. Nekünk túlságosan erősek ezek az ízek azt hiszem.


A következő nem étel, hanem ital. A neve Veneziano Sprizz 2 Go. Szombaton feljött az egyik itt lakó magyar srác, mert unatkozott. Gondoltam, ha ők sörözni fognak, akkor én is szeretnék inni velük valamit. Egy hete, pénteken sikerült innom először Hugo-t. Ez egy pezsgő, amit mentával, citrommal, jéggel fogyasztanak, valamint tesznek még bele szirupot és vízzel hígítják. Jó lett volna ilyet venni magamnak, de nem volt se mentám, se jegem se szirupom, így maradt ez az innivaló. Az van rá írva, hogy aromás borkoktél. Hm, sajnos ez sem nekem való, mint ahogyan nagyon sok alkoholos itóka sem. A Camparit szeretném nagyon megkóstolni és ha majd vissza jövünk, akkor megnézem és veszek egyet magamnak.


Ami még újdonság volt nekünk az a BBQ Marshmallow, amit otthon csak mályvacukornak hívunk és nekünk a magába ehető, édes cukor jut az eszünkbe róla. Sok amerikai filmben a szereplők nem szalonnát sütnek nyárson, mint mi, hanem ilyen kis mályvacukrokat tartanak a tűz fölé. Véletlenül láttam meg és muszáj volt nekünk is kipróbálni. Nagyon ízlett mindenkinek. A széle kicsit keményebb, barna színű, a belseje pedig nagyon finom folyós lesz. Meg van az a jelenet, amikor kicsit lángra kap a cukor és elkezdi lóbálni a nyársat és lerepül róla? :D :D :D Majdnem sikerült nekünk is. Tipikus hiba szerintem. Egyébként már az utolsó néhány darabnál jöttünk rá, hogy miután elvesszük a tűzről, várni kell pár másodpercet és gyönyörűen le lehet húzni. Most is vettünk, viszem haza. :)


Végül, ha már Németországban lakunk és foci vb van, amit egyébként nem nézünk, mert van ugyan tv, de csak német adók vannak, amit meg még nem értünk annyira, így a látszatját keltjük a dolgoknak. Négercsók színes golyókkal. Fekete-piros-sárga, amilyen a német zászló is.



Most pedig kicsi főzés. Rántott karaj lesz a vacsora és gondoltam keresek hozzá valami ötletet, hogy ne legyen olyan egyszerű, mint ahogy szoktam csinálni. Jelenleg kiklopfolva, fokhagymás tejben ázik a hűtőbe. Nekem ez új! Remélem, hogy finom lesz így is. Rántok mellé pár db gombát és sült krumplival fogom tálalni.

Szombaton pedig indulunk haza. Most rám fog férni a kikapcsolódás, mert nem vagyok a toppon.

Szép délutánt nektek! :)