2014. augusztus 23., szombat

Helyzetjelentés

Továbbra sem jelentkezem olyan sűrűn, de jegyzetelek mindent és amikor már nyugodtnak érzem magam, akkor jövök és írok, mert sok jó dolog is történt velem, velünk. Voltunk nyaralni, találkoztam végre Dórival, a 9. évfordulónk volt és még sok apróság is, de a jelenlegi helyzet teljesen lefoglalja a mindennapjainkat.
Jelenleg még mindig Gyulán vagyunk. Egészen ma délelőttig úgy volt, hogy holnap utazunk vissza, de mivel még mindig nem jó Gergő cukra, így nem merünk elindulni.

Tegnap vissza mentünk a belgyógyászatra, hogy pár szót váltsunk a doktornővel, ugyanis az utóbbi időben borzasztóan ingadozik Gergő cukra és többet van neki lent, mint fent. Hipoglikémiás szinte minden délelőtt. A hipoglikémia annyit tesz, hogy a cukra leesik neki 3mmol/l-re. Ilyenkor remeg, ömlik róla a víz, elfehéredik, émelyeg és szédeleg. A tegnapi hipo volt idáig a legrosszabb neki és borzasztó volt így látni. Megijedtem nagyon, de szerencsére ott volt velem anyukám és a nővérem leendő anyósa is, így több segítséget kaptam. Ilyen esetekben szőlőcukrot kell nyomnom a kezébe, mert ez gyorsan felszívódik és megemeli a cukrot, elkerülve az ájulást majd negyed óra múlva 15-20 g szénhidrát tartalmú, lassan felszívódó ételt kell adni neki, pl. fél kiflit akár.
A dokinő a folyosón, kávéval a kezében közölte, hogy vegyünk le minden adag inzulinból neki 2 egységet. Meg kiderült, hogy nem jó időpontban eszik. Még jó, hogy a dietetikus nem így írta le. Meg se kérdezte, hogy mennyit szúr, milyen értékei voltak...
Azért egy kicsit rosszul esett nekünk ez a hozzáállás, így arra a döntésre jutottunk, hogy megkeresünk egy endokrinológust magán úton, aki leül velünk és elmagyaráz mindent, amit csak lehet.
Az étkezés továbbra is eléggé döcögős, de igyekszünk nagyon nagyon odafigyelni minden falatra.
Ma voltunk egy bioboltban is, ahol vettünk neki lisztkeveréket, xilitet, egy kis nápolyit, hogy ne maradjon ki az édességből sem és vettem fánklisztet is, ami arányaiban tekintve nagyon jó és süthetek is neki majd kint.
Nem tudom, hogy mennyire vagytok tisztában ezeknek az áraival, de ha valakit érdekel, akkor leírom.
500 g fánkpor  1073.- ebből a mennyiségből kb. 85db 1dkg-os fánkocska készíthető és egy fánkocska így 2.88 g ch tartalmú
1 kg xilit kb. 2000.- édes, cukor állagú és ezt nem kell számolnunk
500 g lisztkeverék 1000.- körüli árban volt, de 100 g-ban csak 6g ch van és az nekünk nagyon jó!
Vettünk még kekszeket, nápolyit neki. Néztünk alma meg szilva befőttet is, de azt már a Tescoban.
Szóval, van lehetőség arra, hogy tudjunk sütni főzni, helyesen étkezni, de azért eléggé drága sajnos. Nekünk most mindennél fontosabb, hogy végre beálljon a cukra és így úgymond nem nézzük az árakat.
A szemüvege tegnap délután lett kész, ugyanis szüksége lett rá. Ahogy a kórházban vissza csökkentették a normális értékekre a cukrot, a szeme behomályosodott és 3.5-es szemüveget kellett csináltatni. Bíztak benne a szemészeten, hogy ha normalizálódnak az eredményei, akkor a szeme is majd szépen javul és nem kell majd neki ilyen mértékű, de sajnos nem így lett. Örült neki, hogy kész lett, mert szegény egy hétig úgy közlekedett, hogy homályosan látott. Autó a garázsban állt, mindenhova kerékpárral mentünk és persze együtt. Most jól érzi magát, végre lát. Lent is van a garázsba, takarítja az autót, élvezi, hogy tudja csinálni a kis dolgait.
(Egyébként nem vagyunk a helyzet magaslatán, mert a közvetlen környezetben nem nagyon kapunk megfelelő támogatást, de itt vagyok neki én és igyekszek mindent megoldani!)

Szóval, ezek vannak most nálunk.
Nézzétek el nekem, hogy nem figyellek most titeket annyira és nem kommentálok nálatok.
Utólag bepótolok mindenkinél mindent!
Szép délutánt mindenkinek!


7 megjegyzés:

  1. Szerintem senki nem neheztel rád azért, mert most kevésbé tudsz másokhoz írni, teljesen érthető, ha vannak fontosabb dolgaid. Amiket említettél pedig bizony azok. Én nagyon drukkolok nektek, hogy minden rendbe jöjjön és párodnak is, hogy jobban legyen. Én ugyan más okból, de szintén mellőzni próbálom a cukrot (életmódváltás), legközelebb én is szeretnék venni xilitet nagyobb mennyiségben. Egyszer használtam, nagyon jó volt. Most már jóformán mindent cukor nélkül eszem és iszom, egyedül a sütemények azok, amiket még cukorral készítek és ezt szeretném leváltani xilitre. Lisztből még sima fehéret használok, de lehet, hogy abból is váltani fogok valami egészségesebbre. Kitartást nektek, minden rendbe fog jönni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Holnap újra orvoshoz megyünk, kíváncsi vagyok, hogy mire fogunk jutni!
      A xilitnek egészen jó íze van és meg van a kellő édes íz is. Az eritrit az már annyira nem finom, furcsa, hideg érzést kelt, amikor eszel belőle.
      Lisztből mi most ez a Zero6-ot vettük, de még nem próbáltam ki.
      Ha találsz majd jó dolgokat, szívesen veszem, ha megosztod velem! :)

      Törlés
  2. Sajnálom, hogy ilyen nehézségekbe botlotok bele, de nagyon jó, hogy Terád tud maximálisan támaszkodni, rendes kis emberke vagy!
    Itt nézelődjetek, én innen szoktam rendelni már régóta használom pld. ezeket:
    http://www.provitamin.hu/myco-crystal-4g-complex-gyogygomba-c701-p59593.html
    http://www.provitamin.hu/dr-herz-granatalma-kivonat-kapszula-c206-p48457.html
    http://www.provitamin.hu/stevia-nyirfacukor-xilit-eritritol/stevia-edesito-kivonatok-c521/
    és stevia-t használok cukor helyett, ami 300-szor édesebb a cukornál.
    Durum, tönköly és rozslisztet használok, melyek lassabb felszívódásúak, és nagyon finom kenyereket lehet sütni magokkal, ma pld. frissen szedett kakukkfűvet is tettem bele.
    Szóval nézz körül itt is, talán tudtam kicsit segíteni. Adri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Aranyos vagy!
      Egy gombát már nekünk is ajánlottak csak az por formában van.
      A durum, tönköly és rozsliszt nekünk sajnos annyira nem jó, mint a fehér liszt, mert számolnunk kell a ch tartalmat és ebből a szempontból nem nagy a különbség köztük, de köszönök szépen minden információt és ajánlást! Gyűjtök és kiírok minden lehetőséget!!

      Törlés
  3. Szerintem, mi tudunk várni, Gergő az elsődleges, mindenki más várakozik, és jól is van ez így. Figyeljetek oda egymásra, éljetek, és nem lesz semmi baj. A többit meg folyamatosan írom. :)

    VálaszTörlés
  4. Gyors gyógyulást kívánok Gergőnek! Remélem most már csak jó híreket fogtok kapni!

    VálaszTörlés