2014. június 25., szerda

Német újdonságok-nekem

Mint, ahogyan az előző bejegyzésemben említettem, ez az írás is az ételekről fog szólni, de ezeket nem én készítettem, hanem vettem őket.
Pár újdonsággal ismerkedtem meg itt kint most.
Az első egy chips, méghozzá Thai Curry-s. Hát, öhöm, szerintem nem lesz a kedvencem. Azóta is ott van kibontva a dobozba. Nem nyúltunk hozzá. Gergőnek sem igazán ízlik. Így biztos állíthatom, hogy se a thai ételek, se a curry-s csirke (pl.) nem fog ízleni egyikőnknek sem. Nekünk túlságosan erősek ezek az ízek azt hiszem.


A következő nem étel, hanem ital. A neve Veneziano Sprizz 2 Go. Szombaton feljött az egyik itt lakó magyar srác, mert unatkozott. Gondoltam, ha ők sörözni fognak, akkor én is szeretnék inni velük valamit. Egy hete, pénteken sikerült innom először Hugo-t. Ez egy pezsgő, amit mentával, citrommal, jéggel fogyasztanak, valamint tesznek még bele szirupot és vízzel hígítják. Jó lett volna ilyet venni magamnak, de nem volt se mentám, se jegem se szirupom, így maradt ez az innivaló. Az van rá írva, hogy aromás borkoktél. Hm, sajnos ez sem nekem való, mint ahogyan nagyon sok alkoholos itóka sem. A Camparit szeretném nagyon megkóstolni és ha majd vissza jövünk, akkor megnézem és veszek egyet magamnak.


Ami még újdonság volt nekünk az a BBQ Marshmallow, amit otthon csak mályvacukornak hívunk és nekünk a magába ehető, édes cukor jut az eszünkbe róla. Sok amerikai filmben a szereplők nem szalonnát sütnek nyárson, mint mi, hanem ilyen kis mályvacukrokat tartanak a tűz fölé. Véletlenül láttam meg és muszáj volt nekünk is kipróbálni. Nagyon ízlett mindenkinek. A széle kicsit keményebb, barna színű, a belseje pedig nagyon finom folyós lesz. Meg van az a jelenet, amikor kicsit lángra kap a cukor és elkezdi lóbálni a nyársat és lerepül róla? :D :D :D Majdnem sikerült nekünk is. Tipikus hiba szerintem. Egyébként már az utolsó néhány darabnál jöttünk rá, hogy miután elvesszük a tűzről, várni kell pár másodpercet és gyönyörűen le lehet húzni. Most is vettünk, viszem haza. :)


Végül, ha már Németországban lakunk és foci vb van, amit egyébként nem nézünk, mert van ugyan tv, de csak német adók vannak, amit meg még nem értünk annyira, így a látszatját keltjük a dolgoknak. Négercsók színes golyókkal. Fekete-piros-sárga, amilyen a német zászló is.



Most pedig kicsi főzés. Rántott karaj lesz a vacsora és gondoltam keresek hozzá valami ötletet, hogy ne legyen olyan egyszerű, mint ahogy szoktam csinálni. Jelenleg kiklopfolva, fokhagymás tejben ázik a hűtőbe. Nekem ez új! Remélem, hogy finom lesz így is. Rántok mellé pár db gombát és sült krumplival fogom tálalni.

Szombaton pedig indulunk haza. Most rám fog férni a kikapcsolódás, mert nem vagyok a toppon.

Szép délutánt nektek! :)

2014. június 23., hétfő

Nyári csodaságos nyereményjáték Megaeránál!!

Akinek van kedve egy kis nyári zsongáshoz és egy kis izgalomhoz, akkor irány Megaera blogja és tessék hamar feliratkozni a játékra!
Sok sikert kívánok mindenkinek! ;)



Állandóan csak a kaja

Amióta megérkezett a nyár, nagyon kevés édesség fogy nálunk. Kinek is van kedve tömény csokoládét falni, amikor örül, hogy hűvösbe lehet.
Az ételek is kevésbé fogynak ilyenkor, étvágytalanság gyötör sok embert. Köztük engem is.
Na igen ám, de amikor jön egy lehűlés, akkor visszamenőleg bepótolok mindent.
Tegnap a szokásos vasárnapi húsleves mellé kenyérlángost készítettünk. Az alapkoncepció egy pizza tésztához hasonló tészta, fokhagymás tejfölös alappal, rá bacon meg hagyma, vagy túró esetleg. Mi ezt is továbbgondoltuk és került rá sonka, kukorica, ananász, sajt és a Gergő részére még egy kis újhagyma is. Még másnap is finom. Most ettem ebédre egy szeletet. Kiadós, tartalmas étel. Igazából amúgy kemencébe készítik, na de nem mindenkinek van ám ilyen otthon, főleg nem egy szállón. :)


"Pompos, langalló, vakarék, bodag, bukti, kemencés lángos... De hívják töki pomposnak, a Tök településen készített pompost, és emlegetik "Krisztus kenyere" néven is, a néphit szerint azért, mert Krisztus idejében még ilyen kis kenyereket sütöttek az asszonyok. "




Aztán mentünk sétálni egyet és mondtam Gergőnek, hogy süssünk valami süteményt is. Mondta, hogy jó,jó, de ne kelt tészta legyen. Valami könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb. Így jött az isler ötlete. Az otthoni, Kézműves Cukrászdás Islert imádom. Tudtam persze, hogy ez nem olyan lesz, de azért elkészítettem. Eper és szőlő lekvárral lett megkenve és tejcsokiba lett mártva. Az biztos, hogy legközelebb több lekvárt fogok bele tenni és tényleg érdemes várni egy napot, míg megesszük, mert ma már sokkal finomabb. Összeértek az ízek és a tészta sem morzsálódik egyáltalán. 
(Itt kint egyébként egy kicsikét másabb tortabevonók vannak, a következő posztomba majd megemlítem)


Jó étvágyat mindenkinek az ebédhez és szép napot kívánok minden olvasómnak! :)

Ui.: A következő posztom is az ételekről fog szólni ;)

2014. június 22., vasárnap

Pupusas és tejmentes palacsinta

Ebédötlet hiányában készítettem magamnak pupusast pénteken. Olyan sok helyen láttam már,  hogy gondoltam ki próbálom én is. Egy végtelenül egyszerű tészta nagyon finom töltelékkel. Serpenyőben 5-10 perc alatt kész is. :)


Pénteken este pedig bableves volt a vacsora. Le volt fagyasztva. Gergő anyukája csinálta. A bableves mellé pedig természetesen palacsinta jár. Igen ám, de nem volt itthon tej. Rágugliztam és megnéztem, hogy mit írnak róla. Aztán menet közben kiderült, hogy tojás is csak egy van, így eléggé "szegényes" lett, de feldobtam csoki darabkákkal. Hàzi tàkolmány. :) :) :)

2014. június 20., péntek

Passau

Tegnap munkaszüneti nap volt itt kint. Gergő nem dolgozott. Összebeszéltünk a bogeni barátainkkal és elindultunk kirándulni. Az úti cél Passau volt. Tőlünk olyan 80 km-re van körülbelül. Anitáék jobban ismerik ezt a környéket és ők ajánlották, hogy menjünk ide. Megérte, hiszen gyönyörű város. A három folyó itt találkozik. A Duna, az Inn és az Ilz. Az Alpokból érkezik az Inn, ennek vize zöld színű. A Duna vize kék, míg az Ilzé fekete így a Dunának egy szakaszán három színű a víz és gyönyörű. Saját képet nem tudtam csinálni, mert az autóban ülve látszott a legjobban és onnan nem lehetett fotózni, de ezen a képen eléggé jól látszik két szín is: Három folyó találkozása (forrás: www.kitekinto.hu)

Egy másik érdekessége még a városnak amellett, hogy Németország egyik legfontosabb városa, az hogy Gizella magyar királyné, Szent István királyunk felesége egy passaui kolostor főnökasszonya lett és sírja ebbe a Nidernburgi kolostorban található, ahova mi is bemehettünk. Külön magyarul is ki van írva a történet és rengeteg magyar koszorú is található. Megmutatom nektek a sírt és a csontjait. (Kicsit benne vagyok én is, bocsi, de nem vagyok nagy fotós).





Láttuk még a Veste Oberhaus-t is, de csak távolról sajnos. Nem jutottunk fel. Itt van a történelmi múzeum és egy csillagvizsgáló is. Onnan többször is lőttek ágyúval. Az ünnep miatt lehetett valószínűleg. Az Úr testének és vérének az ünnepe (Corpus Christi) volt egyébként tegnap. Itt, ezen a részen eléggé vallásosak és tartják az összes ünnepet.


Volt egy nagyon szép sétáló rész végig a folyó mellett. Szép padokkal, tele gyönyörű virágokkal.





Hatalmas kikötője is van. Szebbnél szebb és hatalmas hajókat is láttunk.





Ezek pedig a belvárosban készültek már.



Igazán gyönyörű város Passau. Nyüzsgő, kiránduló emberek és mindenki kedvesen mosolyog ránk. Még a babakocsiból elhagyott kis sapit is futva utánunk hozta egy idősebb férfi.

Nekem még mindig szoknom kell a németet. Sorba álltunk innivalóért és magyarul beszélgettünk ugye és mire sorra kerültünk hirtelen elfelejtettem, hogy hogy is kell mondani azt, amit akarunk. Aztán a vizet rossz helyről vettük el, szóval, áh, káosz, de igyekszem, igyekszem, csak egyedül nem egyszerű. Így emiatt egy kicsikét rossz volt, de egyébként nagyon jól éreztük magunkat és estére úgy dőltünk be az ágyba mint egy jól megrakott krumplis zsák.
Ma én pihentem itthon, de holnap megyek dolgozni, hiszen azért nem fenékig tejfel az élet, igaz? :)


2014. június 19., csütörtök

Crostata di frutta-Olasz gyümölcsös pite

Unatkoztam tegnap. Ahelyett, hogy németeznék vagy tanulnám a kreszt..... :D
Délelőtt bogarásztam a neten és hát a nyálam olyan szinten összefutott a számba, amikor ezt a süteményt megláttam, hogy azonnal neki akartam állni. Végül lefoglaltam magam még pár órára, de később neki is ugrottam. Volt itthon ananász, barack meg fagyasztott ribizli. Van banán is, de egy videóban a hölgy azt említette, hogy nem ajánlja, mert ugye csúnyán bebarnul és nem lesz szép látvány.
Hát, az enyém szerintem így sem szép. A díszítésben még amatőr vagyok, nézzétek el nekem. A krémje kicsit folyós lett, de nálam abszolút kedvenc lesz a későbbiek folyamán. :)




2014. június 18., szerda

Férfi szépségverseny

Erről is most hallottam először!
Megrendezésre került Angliában a Mr. World verseny, ahol egy dán ács fiatalember nyerte meg az első díjat. Hát, hát, kérem szépen, helyes, helyes, de nekem Mr. Argentína jobban nyerő volt!

Mehet a nyálcsorgatás, nézzétek csak:
Férfi szépségverseny :D :D

2014. június 12., csütörtök

Pil(r)os tejföl

Hát, tegnap elég érdekes dolog történt velem. :)
Hétfőn este visszaérkeztünk Németbe és ki is pakoltunk a hűtőbe, fagyasztóba minden fontos dolgot, mivel a 8 órás út alatt ugyan fagyos maradt minden, de jobb ha a helyén vannak ezek a dolgok.
A nagy meleg következtében az ételfogyasztásom szinte egyenlő a nullával, így nem nyitogatom a hűtőajtót ezerszer egy nap. Tegnap a munka után betettem egy kis Mojito-s Xixo italt a hideg dobozba, hogy hűtse le kicsit, amíg megtusolok. Nekem ez a legfinomabb innivaló egyébként, oltja a szomjam is és nem beszélve arról, hogy 0% cukor és 100ml 1.3 kcal. :) ( ez nem egy felkért reklám volt, tényleg szeretem)
Tusolás után még pakolásztam, rendet tettem, majd mentem is az innivalóért, közbe szétnéztem, hogy mit készítsek vacsorára Gergőnek. Ahogy szöszmötöltem a hűtőbe az egyik tejfölön akadt meg a szemem. A dobozuk eléggé átlátszó, így látszik ugye, hogy fehér a tejföl. No igen, igen, de ennek rózsaszínes árnyalata volt. Hát, mondom mi a manó ez?? Kibontom és ezt fogadott:

Hirtelen nem tudtam mivel is állok szemben. Még megszagolni sem mertem egy rövid ideig, mert attól féltem, hogy ez egy valami gomba, vagy valami ilyesmi, amitől megromlott és én ha azt belélegzem, akkor tuti beteg leszek. :D 
Aztán csak megszaglásztam, de teljesen tejföl illata volt. Megkóstolni pedig már végképp nem akartam. Eltettem és gondoltam megvárom Gergőt. Közbe azért rendesen kattogott az agyam. Kaptam olyan választ is, hogy lehet, hogy a cég nem csak tejfölt gyárt hanem valami ilyesmit és mondjuk nem jó gyártósorra került ez a doboz. 
Na, aztán egy akkora hatalmasat koppant, hogy az otthoniak is érezték szerintem. 
Kaptam anyától fagyasztott ribizlit és levet eresztett. Valószínűleg a tejföl fóliáját valami felsértette és szépen bele csepegett a lé. :D :D :D :D 
A vicc, hogy egy olyan pici lukról van szó, hogy nem is vettem észre először. 
Tehát, gyönyörűen magamat szívattam meg :D :D 



Ezek után már nem tudom mit is mondhatnék. :D 

Legyen szép napotok! :)






2014. június 11., szerda

Facebook

Én nagyon szeretek a facebookon barangolni megmondom őszintén. Szeretem nézegetni az ismerőseim képeit, olvasni a verseiket, ámulni a munkáikon vagy bármi mást, ami elérhető. Nagyon sok receptet szereztem már innen például és sosem csalódtam még, amikor kipróbáltam. Szeretem a különböző csoportokat is, ahol bármikor tanácsot, segítséget lehet kérni. Szinte másodpercek alatt jönnek a válaszok és sosem állok széttárt karokkal. Nagyon sok ismerőssel csak itt kommunikálok, mert mondjuk személyesen nem megy, nem találkozunk soha, de azért mégis beszélünk.

Na, egyetlen egy kérdésem van: MINEK JELÖLSZ BE HA UTÁNA EGY HÓNAP MÚLVA TÖRÖLSZ?

Meg ez az óvodás szint, amit egy két ember képvisel. Kitöröllek, mert összevesztem a Kispista Jóskával és te is jóba vagy vele. Kitörlöm a párodat is, de még az unokatesódat is. Cöhhh....

Ez egy közösségi oldal, ahol ha bejelölsz valakit, vagy fogadod a jelölést, akkor annak biztosan oka van. Viseld a következményeit, hiszen akár nap mint nap látni fogod az illetőt.

Tudom, nincs szabály rá, hogy örökre ismerősnek kell lenni, de akkor ha már egyszer ott voltál akkor már nem jó helyen vagy ott?

Sose fogom megérteni....

2014. június 8., vasárnap

Bohóckodás :)

Itt a házisárkány :)


25 km tekerés után ilyen nagyon elfáradtam 

Gergőt is lekaptam kerózás közben :)
(Kis pocakos.Imádom)

Ma még kicsit líbecolunk, szöszmötölünk. Este bepakolok és holnap indulunk vissza a munkás életbe. Aztán majd este mozizunk. Avatar lesz az Rtl Klubbon. Pattival bekuckozunk majd a tv elé. :)
Legyen szép napotok! :)


2014. június 4., szerda

Könyvek

Az alábbi könyvek vesznek körül most engem:

Wáááá! Beiratkoztam jogosítvány megszerzésére. Egyenlőre borzasztóan félek, de a vezetés még nem most lesz. Most forgatnom, tanulgatnom kell a könyveket. Meg volt az orvosi vizsgálatom is, szerencsére minden rendben. Az elkövetkező időkben azt hiszem ez teljesen le fog majd kötni.


A Love Club könyvről pedig az egyik blogon olvastam (ne haragudjatok, hogy nem emlékszem, hogy kinél)
Megvettem hozzá a Barbibébit is, mert így akkor két könyvem is lesz. Kíváncsian várom, hogy elkezdhessem.

Jelenleg Dan Brown A megtévesztés foka könyvét olvasom. Most kezdtek igazán beindulni az események és ha visszamegyünk, akkor folytatom majd, ugyanis itthon úgy sem tudok leülni és olvasni. A rövid bemutatóját pedig itt találjátok: Leírás

Nekem tetszik a könyv, de rájöttem, hogy többet kellene olvasnom. Nem tudom, hogy mi akadályoz meg ebben, de van hogy rá sem nézek a könyvre, de van hogy le sem teszem. Sok kötelező olvasmányt sem olvastam el és megfogadtam, hogy igenis el fogom kezdeni őket, hiszen okkal adhatták fel, nem?

Most megyek, kint 1000 ágra süt a nap, megyünk biciklizni!
Legyen szépséges és napsütéses a naptok! :)


2014. június 2., hétfő

Helyzetjelentés itthonról

Itt vagyok, itt vagyok már! :)
Olyan jó itthon lenni újra, hogy nem nagyon ülök a gép elé. Most is kint vagyunk az udvaron. Gergő építi a satupadját én meg kiültem a teraszra a laptoppal. Ugyan nincs nagyon meleg, nem süt a nap, de a friss levegő jól esik. Nem kuksolok bent, azt megtehetem Németbe is a szobánkba.
A cica is most ugrott fel az ölembe, hízeleg. :)


Vannak kismacsok is, három is. Olyanok, mint Pamacs, szürke cirmosak. Nagyon édesek, itt játszanak tőlem nem messze.


Pénteken voltunk horgászni végre. Kb 2 éve voltunk utoljára. Sikeres is volt. Apukám kettő, Gergő egy afrikai harcsát fogott. Nagy volt az öröm meg az izgalom. Az egyik halból harcsapaprikás lett túrós csuszával, a második adagból rántott hal francia salátával. A harmadik adag pedig jön majd ki velünk, le lett fagyasztva. Mutatok pár képet a fogásokról.




A haza utunk egész tűrhetőnek mondható. Volt torlódás ugyan, egy jó pár kilométeres, de szerencsére csak útépítés miatt és nem baleset volt.

Még se fodrászhoz nem jutottam el, se pilláshoz, de úgy érzem, hogy ezek most ki is maradnak. Viszont kaptam egy gyönyörűséges zselélakkozást a tesómtól. Ő műkörmös és tegnap délután volt hozzá kedve. Azért írom, hogy kedve, mert kismama. Nagynéni leszek! :) Most már elkezdett nőni a pocakja és nehezen viseli, hogy sokat kell ülnie, meg a kis manó sem szereti. Kisfiú egyébként. Kis vasgyúró. :) Nagyon várom már, hogy láthassam, hogy megfoghassam és hogy elmajmolhassam. Izgatott leszek mindig, ha erre gondolok. :)


Most pedig várom Gabit, jön hozzám kicsit trécselni. Nemsokára végez. Holnap pedig megyünk majd egy csajos délutánra, csavargunk egyet, vennem kell pár dolgot. Gergő annyira benne van ebbe a satuba, hogy képtelenség kirobbantani. :)
Én azt mondom, csinálja csak nyugodtan. Kikapcsolja és végre ő is azt csinálhat még egy hétig amit akar! :)

Megyek is, meg érkezett Gabi!
Dumálunk egy jó nagyot!
Szép napot mindenkinek! :)