2013. december 23., hétfő

Történések

Túl vagyok a vérvételen, reggel elmentem. Kicsit lilulok, de hát ez ezzel jár. :)

Rohangáltunk ma egy kicsit, bankba, postára, ügyet intézgetni, fodrásznál (egyenes a hajam és kevésbé kócos), pilláztam is egyet délelőtt és még gyors ajándékot venni..... meg ha már ott vagyunk, moziztunk is egyet. :)
 (látszik kicsikét a seb a számon, de annyira nem is vészes)

Jégvarázs című mesét néztük meg. Nekem nagyon tetszett, jókat nevettünk, rám fért. :)

Tegnap meg elmentünk Debrecenbe a Fórumba tesómékkal csavarogni egyet.
Jöttünk mentünk és egyszer csak betévedtünk a Heavy Tools-ba, nézelődtem és egyszer csak ott volt előttem az a pulóver, amit jó pár hete a neten kinéztem. El se hittem. Ez egy jel volt, így hazajött velünk. :)
Mutatom, hogy milyen: Pulóver (nem a legjobb kép)
Sikerült egy Nike futócipőt is venni, bár nem futok egy ideje. Melegítőhöz használom egyenlőre. (hozok képet róla)
Meg lett egy fehér sapim is, bojtos, meg mutatom majd azt is :)

Közbe a véreredményemet már ma meg tudhattam volna. A hölgy, aki vette a vért, adott volna egy papírt, amivel vissza mehettem volna az eredményért, de nem kértem, mert a dokinak meg van az a program, amivel megkapja gépre az eredményem. Közbe meg elhozták volna, meg is nézték volna, de jobb így. Majd jövőhéten hétfőn kiderül, addig nem foglalkozom semmivel. :D
Nagy dózisú D-vitamint szedetnek velem, bízva hogy csak ez hiányzik a szervezetemből. A doki azt mondta hogy sovány vagyok, ami nem igaz, meg hogy sápadt meg bla bla, és hogy kevés a kalória amit beviszek és nincs immunrendszerem és gyanítja hogy a fehérvérsejtjeimmel van valami és jól meg kaptam a magamét. :(
Reggeliznem kell mindennap pl., amihez nehéz lesz hozzá szoknom. Igyekszem össze szedni ám magam. A banán és narancs pedig nem gyümölcs, az alma, az gyümölcs....(?????)

Holnap reggel irány a szüleim, készülődés, ünnepi kajálás (kijevi csirkemell, marha pörkölt, keksztekercs, felhő szelet....) aztán estére Gergő szüleihez, vacsora (hal, francia saláta...) stb stb. :)
Jó itthon lenni és nagyon jól érzem magam! :)
Remélem Ti is mindannyian jól vagytok és jól telnek a napjaitok! :)
Szép estét mindenkinek! :)

5 megjegyzés:

  1. Az a pulcsi tényleg nagyon helyes, én sem hagytam volna ott! Jobbulást, és egyél tényleg sok gyümölcsöt, az sosem árt, még ha a narancs és a banán nem is az :-D Ezen jót mosolyogtam :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszem eszem :) Karácsonyi bólé formájában :)

      Törlés
  2. Milyen cuki a pulcsi:) Nekem sem lett volna szívem otthagyni.
    Remélem minden rendben lesz, nem hangzik jól amit az orvos mondott.
    Kellemes Ünnepeket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Hát én bízom benne hogy csak vitaminhiány és kis immunrendszer legyengülés. :) Nektek is boldog karácsonyt!!!!!! :) :)

      Törlés
  3. Már én is szeretném megnézni a Jégvarázst, a lelkem vágyik egy kis disney-re :) És jobbulást, a gyümi tényleg sokat segít, meg a reggelizés is! A nap legfontosabb étkezése, ne hagyd ki :) Meghálálja a szervezeted, hidd el.

    VálaszTörlés